2010. március 14., vasárnap

Mézes-mustáros sertésragu üvegtésztával


Az úgy volt, hogy épp szokásos késő esti telefonbeszélgetésünket folytattuk Mappy barátnőmmel kedden, amikor ráébredtem a hűtőben kiolvasztott hússal napközben nem kezdtem semmit. Reggelig már nem akartam vele várni, így gyorsan összeütöttem ezt a garantáltan adalékanyagmentes mézes-mustáros húst.

Hozzávalók:
- 35 dkg sertés lapocka
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3.5 evőkanál magos mustár (ennyi volt még az üvegben;))
- 1.5 evőkanál méz
- 2 dl tejszín
- só, bors
- 1/2 zacskó üvegtészta
- olívolaj

Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megfonnyasztom, majd hozzáadom a korábban megmosott és apró kockákra vágott húst. Fehéredésig pirítom, majd az aprított fokhagymával, sóval, borssal fűszerezem.
Ekkor adom hozzá a mustárt és a mézet is. Ici-pici vizet öntök alá, majd fedő alatt puhára párolom. A végén a tejszínnel teszem krémessé, selymessé.
A kifőtt üvegtésztával összekeverve tálalom.

1 megjegyzés: