2009. december 8., kedd

Gasztro Kincsek


Korábban már írtam arról,hogy nagymamám mellett mennyire szerettem sürögni-forogni kislányként. Azt azonban nem árultam el, nagyszüleim több szállal is kötődnek a sütés-főzéshez.
Mama a helyi kórházban volt szakácsnő, így igazi profi mellett sündörögtem. Ma már csak azt sajnálom, hogy nem árulta el, hogy volt képes olyan csodálatos piskótákat sütni. Az az ő titka maradt.
De nem csak ő, hanem a másik ágról való nagyszüleim is kötődnek a konyhaművészetekhez. Nagypapám vendéglátóipari főiskolát végzett, így a könyvespolc tele van igazi kincsekkel. És két legbecsesebb darabja (legalábbis szerintem ) mára már az enyém.
Mióta gasztroblogokat olvasok, kiművelődtem a könyvek terén is. Ábrándoztam milyen jó lenne, ha nekem is meglenne a Czifray és a Dobos József féle Magyar-Franczia szakácskönyv. Más könyv után kutatva láttam meg őket. Tudtam, hogy ezeknek most már az én polcomon a helye. A Czifray könyv esetében volt egy őrült pillanat, amikor Julie Powell képe jelent meg előttem: gasztroblogot indítok és elkészítem az összes receptet. Azt hiszem, végül ez adta meg a végső lökést, hogy a Gasztro Kibic megszülessen.
Elővettem tehát legszebb mosolyom, kérlelő tekintetem és nagymamám nem tudott mást mondani: Nagyapád is neked adná. Vigyed! De nagyon vigyázz rájuk!
Azóta imádom forgatni őket. Lapozgatom, olvasgatom, de arról már letettem, hogy minden receptjét elkészítsem. Mert valljuk be, nem lehet mindent úgy elkészíteni, ahogy azt az 1800-as években tették.
Viszont ihletet ad, főzésre sarkall!Így a mai nap folyamán elkészül a 777. pontban szereplő töltött tojás zöldborsóval kicsit módosított változata.
Igen, a szám nem tévedés. Tegnap este volt szerencsém a neten belelapozni a könyvbe és azt kellett észre vennem, hogy csak 602 pont van benne, pedig az eredetiben és az 1985-ös reprint kiadásban is 1648 van.
Aki az igazira vágyik, keresse antikváriumokban a '85-ös kiadást, bár a vaterán igazi műkincset is találni: 1829-ben már a harmadik kiadása készült el a szakácskönynek, ehhez új recepteket is írt Czifray. (itt tesz először említést arról, hogy paprika is kell a halászlébe...)
Ez a kézirattal kibővített kiadás 1 millió forint alatt nem lehet senkié. Azt hiszem, ez a könyv sok gasztroblogger álma lenne.....és az is marad..
Aki végül megszerzi, az igazi ritkasággal lesz gazdagabb. Ha én egyszer csak belelapozhatnék:)

4 megjegyzés:

  1. Azt a mindenit!

    Na attól a mondattól meg, hogy Nagyapád úgyis neked adná, teljesen könnybe lábadt a szemem :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát nagyapám..:)Igen, ő olyan sokat tudott a könyvekről...Hányszor mentem át hozzájuk (egy emeleten laktunk..) és nézegettem a könyveit...És mindig mondta, melyik könyvet ajánlja nekem...
    Azt hiszem sok dologban neki köszönhetem azt, aki vagyok.:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is megvan nem is tudom melyik kiadás. Többek között ebből írtam a szakdolgozatomat :))) Nekem a hatodik kiadás van meg, reprintben persze. Nagyon jó dolgok vannak benne.

    VálaszTörlés
  4. Nekem is az van meg:) Szakdolgozat ebből? nagyon érdekesen, izgalmasan hangzik.:)

    VálaszTörlés